Köszöntjük
cégünk honlapján!
Kft-nket 1989-ben alapítottuk, azzal a céllal, hogy az
autójavító szakmában tanult és szerzett széleskörű tapasztalatainkat
kamatoztassuk, a magánautósok és nagyobb kocsiparkot üzemeltető cégek
érdekében.
KFT-nk családi vállalkozás
Az élet és a mindenkori nagy odafigyeléssel járó jó szakmai munka
ügyfélkörünket egyre bővítette, s ez a körülmény nagyobb javító-kapacitás
megteremtését tette szükségessé.
Ezért szolgáltatásainkat folyamatosan bővítjük.
A folyamatos fejlődéssel elértük, hogy nagyobb gépjármű üzemeltetőket is ki
tudunk elégíteni az elvárható legmagasabb műszaki színvonalon.
Ennek előfeltételei az épületegyüttesen és a felszereltségen
túl a:
- kiegyensúlyozott, határozott, célratörő irányítás
- a magasan kvalifikált szakembergárda
- technikai berendezések, felszerelések folyamatos
korszerűsítése
- rendszeres minőség ellenőrzés
- jó elérhetőség, parkolási lehetőségek
- az ügyfeleink számára kulturált várakozási és időtöltési
lehetőségek
Csak képesítéssel, több éves szakmai gyakorlattal és
referencialevéllel rendelkező szakembereket foglalkoztatunk